Miután a  bölcsek  eltávoztak,  íme, az  Úr  angyala  megjelent  Józsefnek
álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és  menekülj
Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül,
hogy megkeresi és megöli a  gyermeket.” József fölkelt, fogta a  gyermeket
és anyját,  és  még  azon  éjjel elment  Egyiptomba.  Ott  maradt  Heródes
haláláig,  hogy  beteljesedjék,  amit  az  Úr  a  próféta  által  mondott:
Egyiptomból hívtam  az én  fiamat. Amikor  Heródes látta,  hogy a  bölcsek
kijátszották,  nagy  haragra  lobbant,  és  Betlehemben  meg  annak  egész
környékén megöletett minden fiúgyermeket  kétévestől lefelé, a  bölcsektől
megtudott időnek megfelelően. Akkor  beteljesedett, amit Jeremiás  próféta
jövendölt: „Kiáltás  hangzik  Rámában,  nagy  sírás  és  jajgatás:  Ráchel
siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.”
Mt 2,13-18

Elmélkedés:

Jézus születésének,  karácsony ünnepének  öröme nem  tartott sokáig,  mert
Szent István vértanúságát követően az Aprószentek vértanúira emlékezünk  a
mai napon. Azokra az ártatlan  gyermekekre, akiket Jézus miatt öltek  meg.
Az emberi féltékenység,  a kicsinyesség,  a hatalom  féltése az  uralkodót
szörnyű cselekedetre  indítja.  Hatalmával  visszaélve  ártatlanok  életét
oltja ki.
De mindez  nem rendítheti  meg  Istenbe vetett  hitünket! Bár  nagynak  és
legyőzhetetlennek tűnik az emberi gonoszság, mi hisszük, hogy Isten jósága
képes mindent  fájdalmat  szeretetté  alakítani.  Törekedjünk  arra,  hogy
megmaradjon   bennünk   az   Isten   iránti   igaz   szeretet,   mert   az
Isten-szeretőknek valóban minden a javukra válik.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Segíts engem,  Uram, hogy  mindenről lemondjak,  ami nem  kizárólag  Isten
tiszteletére és dicsőségére szolgál, és azt a te szeretetedért tegyem,  ó,
Jézus, akinek ebben az életben nem  volt más élvezeted, és nem is  akartál
más örömet,  csak azt,  hogy megtedd  Atyád akaratát.  Ez volt  életed  és
táplálékod.
Ó, Uram, add, hogy tiszta és tökéletes szeretettel, az öröm, az élvezet, a
vigasztalás és a dicséret érdeke nélkül szolgáljalak téged!
Keresztes Szent János
______________________

Aktuális:
Kedves Barátaim!
Jól tudjátok,  hogy mennyire  szívügyemnek  tekintem a  gyerekek  vallásos
nevelését. Ezért hoztam létre az Élő Kenyér újságot, amely havonta jelenik
meg és általános iskolás korú  gyermekeknek szól sok-sok képpel. Az  újság
nagy  segítséget  jelent  azoknak  a  szülőknek,  akik  fontosnak  tartják
gyermekük vallásos  nevelését.  Szentmisére járó  családoknak  ajánlom  az
előfizetést     2012-re.     Bővebb     információ     itt      található:
http://zalalovo.plebania.hu/list/kiadvanyok/elo_kenyer_2012

Lehetőség van jótékonysági előfizetésre is egy határon túli magyar gyermek
javára. 2011-ben  180 magyar  gyermeknek juttattuk  el ingyenesen  az  Élő
Kenyér újságot Erdélybe,  a Felvidékre, valamint  24 Csángóföldi  oktatási
intézménybe, ahol  magyar gyermekek  tanulnak. 2012-ben  a  lengyelországi
magyar  katolikus  misszió  gyermekeit,  valamint  további  felvidéki   és
kárpátaljai magyar közösségeket szeretnék ilyen módon támogatni.
Jótékonysági előfizetési díj 1 évre (12 hónap) 2012. január-december: 6000
Ft/db     Bővebb     információ     a     jótékonysági      előfizetésről:
http://zalalovo.plebania.hu/list/kiadvanyok/elo_kenyer_2012_jotekonysagi_elofizetes
Köszönöm a gyerekek nevében a támogatásokat!
Szeretettel: István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/