Egyes megalitikus emlékhelyekről, mint amilyen pl. a Nagy-Britanniában található Moel Ty Uchaf, azt tartják, hogy gyógyító energia áramlik bennük, ám a felállított kövek villámokat és mennydörgést is képesek előidézni, sőt, időnként állítólag odébb vándorolnak. A köveket megérintve az emberek egy része bizsergést, olykor áramütést érez. E jelenségről elsőként Dion Fortune tett említést 1936-ban. A szent helyeket „energiaközpontoknak” nevezte. Arthur Lawton 1939-ben megjelent könyvében felismerte a kapcsolatot az ősi emberek által elhelyezett építmények és a kozmosz között.

Egyesek szerint a kőépítmények csak jelzik az energia-központokat, míg mások szerint konkrétan beavatkoznak az energia-áramlási rendszerbe, pl. különböző összetételű és formájú kőzetek, kristályok felhasználásával. Az egyes energiaáramok polaritását befolyásolják a holdfázisok, valamint a kozmikus hatások is. A kristályok segítségével az energia-áramlatok eltéríthetők, esetleg időlegesen kikapcsolhatók.
A Kőkorszaki emlékhely, Moel Ty Uchaf, nemcsak erről híres. 1974 telén ugyanis a közvetlen közelében zuhant le egy repülő csészealj. A közeli Llandrillo-ban élő szemtanúk elmondták, hogy erős robbanást, majd azt követően morajlást hallottak, mindeközben erős fényű, narancssárga színű tűzgömb jelent meg a hegyek felett. A hegyi utat napokra lezárta a Királyi Légierő, szakértői ufókutatókkal együtt közösen vizsgálták ki az eseményt. A pásztoroknak a védelmi minisztérium képviselő személyesen tiltották meg, hogy nyájaikat a kérdéses területre tereljék.

Létezik egy beszámoló arról is, hogy két, Királyi Légierő felségjelzést viselő, terepjáró hagyta el a helyszínt, két földönkívüli testét szállítva, akiket a roncsok közül szedtek össze, és azonnal Dél-Angliába, Porton Downba szállították őket a kutatóközpontba.
Feltétlen meg kell itt jegyezni, a lezuhant repülő csészealjak túlnyomó többségének hátterében balsikerű katonai kísérletek állnak és nem földönkívüliek! Talán jelen esetben is. A hivatalos források bizonyára ezt soha sem fogják nekünk részleteiben is elmondani...

Tápiószentmárton
Nekünk magyaroknak is megvannak természetesen a magunk „gyógyító helyei”, ezek közül talán a leghíresebb, folyamatosan a legtöbb embert vonzó, a tápiószentmártoni Attila-domb.
Az Attila domb a Kincsem Lovaspark területén fekszik. A terület a múlt század elejéig a Blaskovich nemesi család birtoka volt, itt nevelkedett a verhetetlen csodakanca, Kincsem is. Emlékére 1999-ben múzeum nyílt a Lovasparkban.

Gróf Blaskovich Ernő, Priscos Rhetor korabeli leírása alapján valószínűsítette, hogy hajdanán itt állhatott Attila fapalotája, ezért ásatásokat kezdett a területen. Ennek köszönhetően 1924-ben itt találták meg a legjelentősebb szkíta kori leletünket, az Aranyszarvast, mely jelenleg a Nemzeti Múzeum féltett kincse. Ezen kívül számos új-kőkori, réz-, bronz-, vas-, szarmata-, avar- és Árpád-kori használati és dísztárgy került a felszínre. Ez azt támasztja alá, hogy esetleg, a terület jótékony hatását is felismerve, már Kr.e. 4-5000 évvel ezelőtt is éltek itt emberek. A hely régészeti védettséget élvez, mert a terület teljes feltárása még nem történt meg.
Jelenleg itt lótenyésztés folyik, valamint a Kincsem Lovaspark SE fogathajtó és díjugrató versenyzőinek felkészülése. Természetesen a Parkba látogatók is kipróbálhatják a lovaglást, kocsikázást. Egy könnyű sétára található az őshonos állatok parkja, ahol a jellegzetes szikes ősgyepen szürke marha gulya legel és megtekinthetőek a mangalicák, rackajuhok, szamarak és őshonos lábasjószágok.

15 hektáron érezhető az a természeti erő, mely a köztudatban „energia” fogalomként ismert, az egész Kincsem Lovaspark területén megnyilvánul, beleértve annak létesítményeit (szálloda, étterem, istállók, udvar) is. Bár a jelenség középpontja az Attila-dombon van, a jelenség intenzitásban, térben és időben állandóan változik. A hatásmechanizmusban nem az erősség dominál.
Ma már köztudott, hogy minden betegség egyfajta energiahiányos állapot következménye. Az itt tapasztalható sugárzás segít helyreállítani és megőrizni a testi, lelki egyensúlyt. Az egész szervezetben harmonizálja az energia áramlását, tehát nem csupán egy szervre hat, hanem az egész szervezetre. Az alapvető működést segíti, öngyógyító folyamatokat indít be. Valakinek már egy alkalom is elég, másoknak a hely kúra-szerű felkeresése javallott.
Az első, amit érezhetünk, az energia megtapasztalása. Kézen, lábon, egész testen bizsergés, melegség, vagy éppenséggel hidegség, érezhető. Ám mindezt nem mindenki érzi és a különböző megnyilvánulások megtapasztalásának hiánya nem akadálya a gyógyító folyamatok beindulásának.
Meditatív, révületi állapot kedvezően befolyásolja a kívánt hatás elérését.
Nem tudni kinél, milyen betegségnél és milyen változások indulnak be. A tudományos adatgyűjtés és az adatok feldolgozása jelenleg is folyik. Ha sikerülne megismerni a hatásmechanizmus hogyanját és mikéntjét, az orvoslás tudománya sokat kamatoztathatna belőle.

Rollright
Az eddigi legátfogóbb vizsgálat földünk energia-áramlatainak felkutatására az 1977-ben, Paul Devereux kezdeményezésére Angliában meghirdetett Dragon-Project, azaz Sárkány-terv volt. A felhívást tíz éven át tartó, olykor rendkívül nehéz körülmények között végzett, ám hihetetlenül alapos és minden részletre kiterjedő munka követte. A kutatók két csoportra oszlottak. Egyikük szigorúan, a tudomány által elfogadott eszközökkel mért, míg a másik csoport parapszichológiai eljárásokat használt. Figyelmüket elsősorban a Rollright-kövekre összpontosították.

Rögtön megadta a kutatás alaphangját a teljesen ismeretlen természetű rádiójelek érzékelése. Emellett folyamatosan jelzett a Geiger-Müller számláló is.
A térségben az ultrahang-tartományt is monitorozták. Ugyanis évekkel korábban felfigyeltek már kutatók a Ley-vonalak felől érkező szokatlan ultrahang-jelekre. Néhány különleges adottságú ember hallotta is ezeket. Hallotta „énekelni” a köveket. Most mindezt sikerült igazolni is. Pirkadat előtt észlelték a legerősebb kilengéseket, Napfelkelte után a jelek fokozatosan gyengültek, majd elhaltak. Olykor napokon át nem történt semmi változás, legfeljebb éjszakánként rezdült meg egyszer-kétszer a mutató.

A megfigyeléseket úgy összegezték, hogy a holdfázisok, valamint a napfoltok száma valamiképpen hatást gyakorol a térségben elhelyezett kövek környékén tapasztalt ultrahang-kibocsátásra. A jelenség hatásmechanizmusa sajnos teljes mértékben ismeretlen. Viszont egy dologban tisztábban láthatunk, ugyanis a megfigyelés következményeképpen most már biztosak lehetünk abban, hogy az érzékeny fülű utazókkal nem a képzeletük játszott, amikor „éneklő kövekről” beszéltek. A Rollright kövek védettek, és közülük is fokozottan védett a a King Stone - azaz a Király Kő.

Ha a kövek képesek ultrahangokat kibocsátani, már pedig minden erre vall, akkor ez, az átlagos emberi fül számára nem hallható hangrezgés, fókuszálható, megfelelően elhelyezett kövekkel. ily módon elősegíthető az emberi szövetek regenerálódása - amennyiben az illetőt a megfelelő helyre állítjuk. Magvak csírázása is felgyorsítható ultrahang segítségével. Nem kizárt, hogy bizonyos termékenységi „rítusokat” nagyon is konkrét céllal és konkrét helyeken végeztek, nem is beszélve a rendkívüli precizitással megválasztott időpontról és körülményekről.
A Sárkány-terv kissé átformálódva, de 1991-től folyamatosan zajlik. Önkéntesek alszanak a köveken, illetve a kövek közvetlen környékén, miközben tudósok azt próbálják kideríteni, van-e bármiféle köze a jelen lévő sugárzásoknak az emberi tudat- és tudatalatti működésére. Arra is kíváncsiak, vajon jelentkeznek-e olyan álmok, látomások, melyek az energia-központokban megfigyelhetők.