Magyar Mezőgazdaság (2011/49. szám)
Dr. Tóth Zsigmond
2011.12.06., kedd, 10:33

A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke mindig is kiemelt jelentőséget tulajdonított a kisgazdaságok fejlesztésének, a falusi életközösségek megőrzésének – praktizáló állatorvos korában, később országos főállatorvosi hivatalt vállalva éppúgy, mint napjainkban, az ország egyik legjelentősebb terméktanácsának vezetőjeként. Jelenleg a sertéságazat védelmét tartja legfontosabb feladatának, s egy országos, a teljes nemzetet mozgósító programban látja ígéretesnek a jövőt, amelynek részletei ősszel kezdtek kibontakozni. Németh Antalt ennek lehetőségeiről kérdeztük.

Németh Antal: a 75. OMÉK ► Mi jellemzi a sertéságazat helyzetét országunkban? Miképpen befolyásolja ez a vidéken élők mindennapjait

– A magyar falvak betegek, amit a lakosság elöregedése is bizonyít. Az alapinfrastruktúra sok helyen hiányos, és a korszerű közösségi szolgáltatások részleges vagy teljes hiánya jellemző. A közintézmények leromlott állapota miatt gyenge a települések népességmegtartó képessége, különösen az oktatási és egészségügyi ellátás hiányosságai miatt. A közúti közlekedés sok helyen fejletlen: sok települést nehezen lehet megközelíteni, ami a gazdasági fejlődést is kerékbe töri, a működő vállalkozások is csak alacsony szinten képesek termelni. Kistelepüléseinkre tőkeszegénység jellemző. Az elmaradottság egyre fokozódik, így a természeti lehetőségek is kiaknázatlanok maradnak. Mindezt tetézi, hogy a vállalkozásoknak szóló tanácsadási szolgáltatások legtöbbször hiányoznak vagy nem elégségesek. Így természetesen a kutatás-fejlesztéssel és technológiai transzferrel foglalkozók száma is alacsony. Ezt a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy hazánkban meglehetősen gyenge az egyetemi kutatás és a gazdasági szektor közötti együttműködés. Bár Magyarországon a mezőgazdaságban dolgozók aránya magas a nyugat-európaihoz képest, viszont a részben elavult mezőgazdasági technológiák és szaktudás miatt a termelékenység rendkívül alacsony. Sok helyen hiányzik a megfelelő tároló- és hűtőkapacitás, emiatt a megtermelt javak igen alacsony áron kelnek el. A felnőtt lakosság – ami alatt jelen esetben a 24–65 évesek korcsoportját értjük – kis számban vesz részt olyan szakképzésben, melyre a munkaerőpiacon valóban igény mutatkozik. Mindez negatívan befolyásolja a helyi állattartó- és húsfeldolgozó üzemeket is. Sok faluban ma már a házhoz tartozó kerteket sem művelik, s szinte semmilyen háziállatot nem tartanak.

Ezek a kedvezőtlen folyamatok hátrányosan befolyásolják a vidéken élők egzisztenciális viszonyait és életminőségét. Ezért indokolt a változás, aminek egyik lehetősége a házi sertéstartás újraélesztése és fejlesztése.

► Milyen kézzelfogható lehetőségeket lát a háziállattartás, ezen belül a sertéstartás fejlesztésében?

– A család friss hússal és hústermékekkel – például hurkával, kolbásszal és füstölt áruval – való ellátása részben megoldódik. A hűtőszekrényekben hetekre, hónapokra – megfelelő technológiával, kétszeres- háromszoros fóliacsomagolásban – eredeti állapotban megőrizhetők a levágott sertésből előállított termékek. Az állatok megléte a kert művelésére serkent, mert a sertés hizlalásához szükséges alaptakarmányok (kukorica, napraforgó stb.) részben megtermelhetők, és számos „gyomlálási termék”, gyomnövény is „húsként” értékesíthető lenne. Ugyanígy a konyhakerti zöldségek hulladékai sem mennek veszendőbe. A kert sokkal jobb minőségű és több termést hoz, ha a keletkezett, megfelelően kezelt, érlelt szalmás sertéstrágyát a felásása vagy a szántása során bedolgozzák a földbe. Ezáltal szinte semmi nem vész el, mert a zöld növényeket, a kertben termelt kukoricát, lucernát, hulladéknövényzetet megeszi a sertés, és a hizlalás során jelentős mennyiségű trágyát termel, amit a kert földjének gazdagítására és több zöldség, kukorica stb. előállítására lehet felhasználni.

Emellett nagyon lényeges, hogy az állattartás rendszerességre, felelősségre nevel, alakítja a gondolkodást, sikerélményt ad, örömet szerez. A szabadidő hasznos eltöltése mellett a sertéshizlalás és a kertművelés, a család egzisztenciális biztonságának jelentős részét számottevő ráfordítás nélkül megteremti. Amennyiben több sertést is tartunk, vagy kocatartással, malacneveléssel is foglalkozunk, az értékesítési többletbevétel akár a család alapfenntartását is képes biztosítani. Biztonságot, megélhetési stabilitást, sikerélményt jelent, nagymértékben javíthatja a vidéken élők hangulatát, hitét. A közösen végzett munka, a közös felelősségvállalás a családokat összetartja, és a fiatalok egészséges szocializációjának is fontos része.

► Vannak-e adatok arról, hogy milyen egyéb hatással van a ház körüli állattartás a gazdákra és családtagjaikra?

– Az állattartás és a kertművelés megszünteti a mozgásszegény életmódot, ezzel csökkenti, illetve megelőzi a mozgásszervi és az anyagcsere-betegségek előfordulását, megakadályozza vagy csökkenti az elhízást, ezáltal jobb közérzetet és nagyobb aktivitást tesz lehetővé, ami egyben jóval kisebb orvosi és gyógyszerkiadásokkal párosul. Az elhízást a közelmúltban népbetegségnek minősítette az OECD, az Európai Unióban, a halálozások 10–13 százalékával hozható összefüggésbe. A túlsúly az esetek 65 százalékában valamilyen krónikus betegséggel – diabétesszel, szívbetegséggel, magas vérnyomással is társul. A túlsúlyos felnőttek és gyermekek arányát tekintve Magyarország egyaránt az uniós élbolyban található. A hétévesek körében minden negyedik lány és minden ötödik fiú elhízott. Az elhízás mozgásszervi megbetegedést, másodlagos diabéteszt, vérnyomás-növekedéssel járó szív- és érrendszeri zavarokat, valamint más, tartós következményekkel járó egészségügyi problémákat okoz. Az e betegségek kezelésére alkalmazott gyógyszerek mellékhatásai is komoly egészségügyi gondokat jelentenek, különösen ha több betegség egyidejű kezeléséről van szó. A WHO (az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének) felmérése alapján az elhízás gyógykezelése Európában az egészségügyi kiadások 2–8 százalékát teszik ki, ezen belül Közép- és Kelet-Európában 5–6 százalék körüli az arány. Az elhízás okozta indirekt költségek, például a munkaképesség csökkenéséből adódóak közel azonos nagyságrendű kiadást képviselnek. A magyar adatok alapján tehát évente mintegy 60 milliárd forintot kell költeni az ilyen problémák kezelésére.

Az elmondottak alapján a házi sertéstartás és más állatok tartásának fejlesztése komplex gazdasági, szociális és egészségügyi feladat, tehát a program megvalósításának a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Vidékfejlesztési Minisztérium és esetleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közös céljának kell lennie.

► Milyen eszközökkel támogatja a háztáji sertéstartás fellendítését az Ön által irányított VHT?

– Szakmai kiadványokat készítünk, melyek a háztáji sertéstartás beindításához adnak útmutatót a vonatkozó helyi állattartási előírások ismertetésétől kezdve a tartási feltételek, a körülmények, a gondozás, a takarmányozás, az állategészségügyi, higiéniai, környezetvédelmi teendők részletes leírásával. Konferenciákat is szervezünk, amik egyik meghatározó témája: sertéstartás a kisvállalkozásban. A program megvalósítása viszont állami támogatás és kedvezőbb gazdasági környezet nélkül lehetetlen. Nemcsak finanszírozási hozzájárulásra van szükség, hanem a vidéki lakosság megnyerésére, megfelelő motiváció biztosítására a programban való részvételre. A sertés és más állatok tartása újra az emberek gondolatvilágának részévé kell legyen, és a tényleges segítségnyújtás mellett munkájuk megbecsülését is minden fórumon hangoztatni szükséges. A médiának is kiemelt szerepet kell vállalnia.

► Mi a helyzet a marketinggel?

– Aktív munkát kell végezni az emberek tudatformálása érdekében. A vidéki lakosság jelentős része csalódott, mert a sok ígéretből szinte semmi nem valósult meg. A takarmány rendkívül drága, a sertést pedig irreális, nyomott áron lehet eladni. A marketing, az egészséges húsok és hústermékek kedvező tápértékének hirdetése mellett azt is fel kell mérni, hogy milyen kézzelfogható segítségre van igény, legyen az szakmai tanácsadás, hízóalapanyag kihelyezése vagy takarmány biztosítása, esetleg csupán munkájuk szükségességének elismerése és a folyamatos kapcsolattartás. Nem elég egy programot elindítani: életben is kell tartani.

► A VHT kizárólag a házi gazdálkodás lendületes felvirágoztatásában látja a jövőt?

– A vidéki kisüzemi, és ugyanúgy az üzemi méretű sertéstartás fejlesztése természetesen több más formában is halaszthatatlan. A vágósertés- termelésre szakosodott üzemi, magán- és családi gazdaságok száma ma alacsony, a termelés hatékonysága alig különbözik a szakosított telepekétől, ugyanakkor ma még nem elég jelentős annak a kistermelői körnek az aránya, amelyik a saját célú termelésben, illetve az úgynevezett tudatos vásárlói réteg kielégítésében jelentős szerepet játszhatna a jövőben.

Ezen sertéstartók egy része csak saját maga vagy esetleg kisebb, közvetlen vevőkör számára hizlal néhány sertést. Másik részük évi 30–50 hízót állít elő, elsősorban az egyre szélesebb tudatos, „városi” vásárlói kör számára, akik tudni szeretnék, honnan származik a hús, amit megesznek. Ugyancsak vannak olyan vállalkozók (őstermelők), akik egy-két anyakocát tartanak vagy igény szerint megvásárolják hizlalásra a folyamatos termékelőállításhoz szükséges malacot, majd a felhizlalt állatokat levágják, és általában füstölt áruként értékesítik a helyi vagy környéki piacokon. E vállalkozásoknak és a többi, jelenleg is meglévő különböző méretű nagygazdaságoknak a segítése, támogatása szintén szükséges, mert egymást is segítik, és a falvak hangulatát, aktivitását csak együtt, az egyéb állatok tartásának fejlesztésével és a kertművelés erőteljes szorgalmazásával lehet megváltoztatni.

► Milyen módon lehetne viszonylag kis többlettámogatással elősegíteni a házi és egyéb, kis volumenű sertéstartást?

– Például választott malacok kihelyezésével kezdődhetne a nagyüzemekből – kizárólag azzal a feltétellel, hogy nem igazolt eltűnésük esetén az árukat a munkanélküli támogatás, a szociális segély vagy más, hasonló bevétel terhére azonnal levonják. A táptakarmány, a szemestakarmány kedvezményes áron történő, netán szociális segélyként való biztosítására is módot kell találni. Bontott épületek hasznosítható részeinek ingyenes vagy kedvezményes átadása férőhely létesítése céljából szintén a program része kell legyen. Szerencsére a régebben épített ólak egy része ma is megtalálható, nem egyszer kifejezetten jól karbantartott állapotban. Ezeket az állattartók szinte azonnal használatba tudják venni. A nagyüzemi telepeken a rotációkba be nem férő, aktuálisan zsúfoltságot okozó, esetleg a választás előtti malacok, süldők kedvezményes átadása szintén orvosolhatná a növekvő malacigényt. A nagyüzemi technológiából kilógó (pl. lábhibás, lemaradt, csoportosítás után „kivert”) állatokat lehessen kedvezményesen vagy ingyenesen átvenni, de csak abban az esetben, ha a jelentkezők megfelelő óllal rendelkeznek, és az egyéb feltételeknek is megfelelnek.

Halaszthatatlan az állattartási rendeletek átvizsgálása és a házi állattartást elősegítő módosításuk. A jelenleg is meglévő támogatási formák átvizsgálása és módosítása is lehetőséget jelenthet. A szabályozás felülvizsgálatával elő kell segíteni a kis mennyiségű házi és a helyi vágások engedélyezését a minimum higiéniai csomagok megléte esetén, és a vágópontok fejlesztése is segítséget jelenthet e téren. A falugazdászok munkája kiemelt jelentőségű, mivel alapos jogi és szakmai segítséget kell tudniuk nyújtani a gazdáknak. A különféle közegészségügyi és szociális programok, alapok, alapítványok pénzeszközeit is be kell vonni a sertéstartás fellendítésébe. A nagy állattartó telepek tulajdonosai állatfelajánlások esetén adózási, környezetvédelmi és más kedvezményeket kaphatnának.

Mint már említettem, az állattartás fellendítésének, a falvak újraélesztésének igen fontos része az ottlakók szakmai felkészítése, aminek szerepelnie kell a különböző médiák nagy nézettségű műsoraiban is. A szakmai műsorok részletesen mutassanak be ténylegesen működő kistelepeket, gazdaságokat, s az érdeklődők könnyen juthassanak el mintatelepekre.

Célunk tehát az, hogy az állattartás újra olyan elismert legyen társadalmilag, amilyen hosszú évszázadokon át jellemző volt a magyar vidékre, s hogy ne álom legyen, hanem valósággá váljon a program elnevezése: az „Egy koca – egy porta”.

A cikket a(z) Magyar Mezőgazdaság 2011/49. számában olvashatja.