Fényadó

Felkészülés a Változásokra

"Fogd a nyuszira!"

Persze a tolmácsok tehetnek arról, hogy a romákat nem fogadják be Kanadában, mert Magyar Gárda és Jobbik szimpatizánsok. Kanadában, a tolmácsok! (Fényadó)

A romák Kanadában sem találták meg Amerikát

2011. november 24., csütörtök, 12:30
Szerző: Dezső András

 

A Kanadában menedéket kereső magyarországi romák többsége hoppon marad és nincstelenné válik, miután a kinti hatóságok tömegesen utasítják el menekültkérelmüket és toloncolják vissza őket – állítja az Országos Roma Önkormányzat. A torontói Roma Közösségi Központ egyik vezetője szerint a tolmácsok is tehetnek arról, hogy a kérelmek a kukában végzik. A bevándorlásügyi miniszter viszont a cigányok jóhiszeműségét kérdőjelezi meg.





„Akik eddig elhagyták az országot, nem jártak jól; tudjuk, hogy a kanadai hatóságok tömegesen utasították el a menedékkérő státust, amely által a kivándorolni szándékozó családok még rosszabb helyzetbe kerültek, nincstelenné váltak” – írta közleményében Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke. Farkas azt állítja: a kanadai nagykövet jelezte szervezetük felé, hogy az ország jogrendje olyan előírásokat tartalmaz, amelyek nem teszik lehetővé, hogy a családok visszatérjenek a menekülti státus kivizsgálása előtt, ennek időtartama azonban hosszadalmas és bonyolult. Így több hónapja nem tudunk hazahozni olyan családot, amelyik szívesen visszatérne hazájába – közölte az önkormányzat elnöke, arra szólítva fel a magyarországi romákat, hogy ne utazzanak Kanadába. Kerestük az ügyben az ORÖ-t, azt tudakolva, hányan vannak azok, akiket nem tudnak hazahozni, ám Farkas titkársága - ígérete ellenére - nem jelzett vissza.

„Valóban nagyon csalódottak az ide kivándorolt romák” – mondta megkeresésünkre a torontói Roma Közösségi Központ (RCC) vezetője. Gina Csanyi a hvg.hu-nak elmondta: a kivándorolt romák mindenüket pénzzé tették, hogy a repülőjegyet megvegyék, miközben nem voltak tisztában azzal, mi vár rájuk odakint. Az RCC vezetője megerősítette, hogy a menekültkérelmek többségét a bíróság elutasítja, ám a procedúra hosszas, akár 3 éves folyamat is lehet, így addig bizonytalanságban élnek a romák. Az állam által folyósított 500 kanadai dolláros szociális segély pedig csak arra elég, hogy tető legyen a fejük felett, étkezésre már nem.

Visszatoloncolt romániai cigányok. Szívós gyökerek

Fotó: AP

Bizonyítaniuk kell, hogy veszélyben voltak

„Torontó elképesztően drága, így a romák ételbankokba mennek, hogy enni tudjanak” – meséli Csanyi. Munkához csak az juthat, akinek munkavállalási engedélye van, de az engedélyt jórészt annak adják meg, akinek a leendő munkahelye jelzi, hogy alkalmazni fogja – magyarázta az érdekvédő. Az RCC segít munkát találni, a nők általában takarítási-konyhai munkát végeznek, a férfiak pedig az építőiparban dolgoznak segédmunkásként. „Olyan állások jöhetnek csak szóba, ahol nem annyira számít, hogy tudnak-e angolul, vagy sem” – így az RCC vezetője. Igaz, az angoltudás előbb-utóbb elsajátítható, a szociális támogatás feltétele ugyanis, hogy naponta járjanak nyelviskolába.

A menekültkérelmekről döntő bíróságoknak a kormányzat az RCC vezetője szerint azt az ukázt adta, hogy utasítsák el az igényléseket, mert Kanada képtelen ennyi menekültet befogadni. „A romáknak rendőrségi és orvosi jelentésekkel kell bizonyítaniuk, hogy Magyarországon személyükben érte támadás őket, ahogy azt is alá kell támasztaniuk, hogy hiába kerestek, nem kaptak munkát” – magyarázta Gina Csanyi. Tapasztalatai szerint az eljáró tolmácsok nagy része magyar származású, és közülük többen szimpatizálnak a Magyar Gárdával és a Jobbikkal. „A tolmácsok sokszor egyáltalán nem azt mondják a bíróságon, amit a romák állítanak, hanem szándékosan elferdítik a történetet” – állítja Csanyi. Igaz, ez nem minden tolmácsra áll, de jelentős részükre igen. A papírok kitöltésénél pedig a romák ügyvédeinek is fordítót kell alkalmazniuk, márpedig Csanyi állítása szerint a tolmácsok sokszor ekkor is szándékos hibát követnek el, ami a kérelem elutasításához vezet.

A média ellenük hangol

Csanyi szerint évente átlagosan 3000 kérelmet nyújtanak be, de egy-egy kérelem mögött átlagosan négyfős család áll. Az RCC becslése szerint az elmúlt négy évben nagyjából negyvenezer roma érkezhetett Kanadába, de azt nem tudják, ebből hány utazott vissza. Cigányok nemcsak Magyarországról, hanem Csehországból és más kelet-európai államokból is elvándoroltak.

„A kormányzat és a média is azt hangoztatja, hogy a menekültstátuszért folyamodó romák hazudnak, és Magyarországon egyáltalán nincsenek kitéve üldöztetésnek. Márpedig a kevésbé tanult emberek ezt el is hiszik, és emiatt előítélettel élnek a romákkal szemben, pedig korábban azt sem tudták, hogy ezek az emberek egyáltalán léteznek” – magyarázta a hvg.hu-nak az RCC vezetője, aki szerint a kormányzat egyik stratégiája, hogy hiteltelenítse a cigányokat.

Hitetlen miniszter

Másképp látja ezt az ország állampolgársági és bevándorlásügyi minisztere, Jason Kennedy, aki már többször megkérdőjelezte azoknak a kérelmeknek a jogosságát, amelyet "neonáci csoportok általi üldöztetésre" hivatkozva adnak be "egy ország nélküli etnikai csoport tagjai". Kennedy helyi roma vezetőkkel találkozott, és bevándorlókkal is beszélgetett a torontói repülőtéren, ahová lapértesülés szerint átlagosan naponta tizenhét olyan magyar érkezik, aki kérelmezi a menekültstátuszt.

A miniszter szerint amikor arról kérdezte a romákat, hogy miért vonják vissza a kérelmüket, akkor az érintettek a hosszú várakozási folyamatra és a torontói poloskahelyzetre hivatkoztak. Kennedy szerint viszont ha a romák valóban az életüket féltve menekülnének, akkor sem a hosszú procedúra, sem a poloskák nem zavarnák őket. A miniszter éppen ezért megkérdőjelezte a romák jóhiszeműségét. "A menekültség nem arról szól, hogy valaki szereti-e azt az államot, ahol él, és nem is arról szól, hogy könnyű-e ott az élet, vagy sem, s még csak nem is arról, hogy valaki alkalmanként diszkriminációval szembesül" - mondta a miniszter, egyúttal emlékeztetett arra is, hogy Magyarország már az Európai Unió tagja, az állampolgárok szabadon mozoghatnak a tagállamok között.

HVG.HU

Felháborító!??? Kanada hamar kiismerte a cigányokat

Kanada bevándorlásügyi minisztere szerint a magyarországi cigányok kanadai migrációja "nagyon furcsa,  nagyon jól szervezett és nem tisztességes".

A torontói roma központban szerzett személyes tapasztalatai még inkább meggyőzték Kanada bevándorlásügyi miniszterét arról, hogy a magyarországi csigányok kanadai migrációja "nagyon furcsa" és "nagyon jól szervezett", s a tavaly beadott menedékkérelmekből sok "nem volt tisztességes" - írta a kanadai National Post című lap online kiadásában.

Cigányok piálnakAz országos lap beszámolt arról, hogy Jason Kenney, az állampolgársági és bevándorlási ügyek minisztere a múlt hét végén váratlanul látogatást tett Torontóban a Roma Közösségi Központban és a Person nemzetközi repülőtéren. A miniszter, aki beszélt több tucat magyar romával is, arra kereste a választ, hogy miért Kanadát választják célországnak a kivándorló magyar romák, majd aztán miért vonják vissza kérelmüket olyan sokan.

Az újságnak adott nyilatkozatában a miniszter elmondta, hogy többen a menedékkérelem elbírálásának hosszú folyamatát kifogásolták, mások pedig elviselhetetlennek minősítették az ágyi poloskák invázióját a kanadai városokban. "Az, hogy ágyi poloskák kiűzhetnek Kanadából valakit, aki feltehetően életét féltve érkezett ide, vagy, hogy elrettent bárkit néhány hónapnyi várakozás a menekültügyi meghallgatásra, miközben biztonságban él egy szabad országban, nagyjából megerősítette a minisztert abban, amit már gondolt: a tavaly beadott 2298 (magyarországi roma) kérelemből sok nem tisztességes, és a magyarországi romák migrációja nagyon különös, bizarr és nagyon jól szervezett" - írta a lap.

Az idei év első felében 1600 magyar állampolgár kért menedéket Kanadában, túlnyomó többségükben feltehetően cigányok. A tavaly beadott 2298 kérelemből 970-et visszavontak, 117-et lezártak, mert a kérelmező nem jelent meg a meghallgatáson, vagy nem találták meg a bejelentett lakcímén. A maradék 1181 menedékkérelemből csak 22-et fogadtak el a kanadai hatóságok. Szeptemberben és októberben rekordszámú magyar menedékkérő érkezett Torontóba, napi átlagban 17-en, de október 26-án példátlanul sokan, 91-en adtak be menedékkérelmet a Pearson reptéren - derül ki a határőrség adataiból.

Kenney szóvivője korábban kizárta, hogy a vízumkényszer azonnali visszaállítását tervezik Magyarországgal szemben. A miniszter viszont a National Postnak azt mondta, hogy "Kanada mindig fenntartotta magának a jogot a vízumkényszer alkalmazásra". Ennél többet viszont nem volt hajlandó mondani a kanadai kormány elképzeléseiről.

Paul St. Clair, a Roma Közösségi Központ volt ügyvezető igazgatója, a CultureLink szervezet tanácsadója szerint a romák nagyrészt azért vonják vissza menedékkérelmüket, mert elbátortalanodtak, jórészt Jasonk Kenney nyilatkozatai miatt, A miniszter többször is nyilvánosan kijelentette, hogy a roma kérelmek többsége "hamis". St. Clair kifogásolta, hogy a minisztert mostani látogatásán is nem annyira a romák jövője, hanem inkább az érdekelte, hogy mit csináljon velük, s milyen hatása van mindennek Kanadára.

 

MTI - barikad.hu

Kapcsolódó cikkek:
Bemutatkozás

Gondolatok és tények a Világról, a természet változásáról és az Emberiség teendőiről.

ZENE

Legfrissebb hozzászólások
  • Kelemen László: Annyit akartam még írni az előbb leírtakhoz,hogy a korongokról Grandpierre Atilla azt mondja hogy nem tudják értelmezni hát hogy hogy nem amikor magyarul van rá írva minden,több helyszín és több név,de amit akarok mindent kiolvasok belőle.Az édenkert től a mai emberig, mindent és nekem ez nem okoz semmi gondot,és szeretem nagyon tudom kié volt és kinek a sírja volt és ha lehet lerovom a kegyeletem előtte.Szóval imádom olyan mint egy mese könyv csak olvasni kell belőle,igaz még nekem sem megy tökéletesen de már jól haladok.Ezért már nem félek attól amit a biblia leírt hogy jön a vég,mert tudom hogy mi történik,és Atilla Mongóliában élt és onnan érkezett ide, amit a hun tó meletti hunnornak hívnak sajnos ma sivatag,ez a tó a neve Van-tó.Isten legyen velünk.
    (2012-05-02 11:24:16)
    Cigány–magyar együttélés: hogyan tovább?
  • Kelemen László: Kedves Kozsdi úr,már írtam önnek egy másik oldalon de nem kaptam rá választ azt hiszem hogy ön nem hisz el semmit abból, amit leírtam,de akkor miért hiszi hogy az arvisúrákat valaki csak úgy el olvassa és lefordítja majd ajándékba önöknek.Nagyon fontosnak tartom azokat amiket önnek leírtam,mert ha az egyiptomiak rátalálnak a népünk nyomaira a piramisokban,akkor azt nem fogják elmondani a világon senkinek csak az amerikaiak fogják megtudni.De ez annál nagyobb dolog mintsem hogy ö vagy más kételkedjen a szavahihetőségemnek,mert amit én állítok az egyenesen neki megy a valóságnak.Azt gondolja hogy én csak hírverést akarok de nem,én már nem tudom ki vagyok,mert amióta a Tatárlakai korongokkal foglalkozom megváltozott az életem,sok olyan dolgot látok amit az előtt nem tudtam és nem is olvastam róla,de máshol sem hallottam.Ha önt érdekli a dolog írjon nekem emailt,mert nem telefon téma.
    (2012-05-02 11:06:32)
    Cigány–magyar együttélés: hogyan tovább?
  • Bieganski Attila: Nagyon szeretem bösztörpusztát mert minden évben megyünk a magyarok országos gyülésére és nagyon szeretnék íjat mert élvezem hogy nyílazhatok. Én ott voltam ajánlom tegyétek meg ezt a turát és többé nem fog előfordulni hogy nem szereted a magyarokat. menjetek el bösztörre.

    (2012-04-23 21:03:22)
    III. Magyarok Országos Gyűlése 2011. Augusztus 12-15. Bösztörpuszta
  • Pöppl Magdolna: Ez mind igaz!!!De kellene egy ügyvédi cég, aki felvállalná utólagos fizetéssel,/ mert az igazán károsultak nem a nagy hitelesek, hanem a kicsik, akiket utcára tesznek/,hogy az érdekeiket képviseli. Szerintem szívesen fizetnének a visszakapott pénzükből utólag. Az ügyvédek tisztességes része nem vállalja el ezt az ügyet, mert nem ért hozzá. Ha csak írunk és beszélünk abból nem lesz semmi. A bírók nem véletlenül lettek lecserélve!!!!!!!!!!! Külföldön kellene, nemzetközi bíróságokon valamit kezdeni.
    (2012-04-17 08:20:06)
    A devizahitel szerződések semmisek
  • Nyári Gyula: Felháboritónak tartom a bankok hozzáállását az adósokkal szemben. Kérdésemre, hogy az ügyintézést is sváci frankban számolják, mikor a dolgozókat forintban fizetik, nem tudtak válaszolni, csak hebektek hápogtak! Mindenki látja, hogy az egész ország az elkeseredés határán van, mert ilyen tisztességtelenül bántak el az adósokkal Ugyanakkor meg vidéken az uzsorásokat bilincsben viszik el. A legnagyobb uzsorások a bankosok, és öket kellene már bilincsben vinni, mert az egész országot a padlóra küldték, és sokan öngyilkosok lettek, és családok hulltak szét, de ez a legkevésbé sem érdekli őket.
    (2012-04-16 23:02:06)
    A devizahitel szerződések semmisek
  • Éva: Nem jók a dátumok, ezek a jó dátumok:


    2012. március 08. - Chotrul duchen
    2012. június 04. - Saga Dawa duchen
    2012. július 23. - Choklor duchen
    2012. november 6. - Lhabab duchen

    Források:
    http://www.rabten.eu/calendar.pdf
    http://www.facebook.com/notes/buddhist-holidays/2012-buddhist-holidays/10150513645604213
    (2012-02-20 15:48:52)
    Tízmilliószoros napok
  • Földes Péter: Nem tudom hogyan is kerültem ide, nagyon jó kis összeállitás!Eza szám meg valami hihetetlen csodálatos.A Blog meg tetszik, jó hogy egyre több a gondolkodó, bár ez egyre inkább csak várható volt :)
    (2012-02-02 20:50:40)
    Szeretnélek egyszer-Garai-Latinovits-Dúdolni halkan-Magashegyi Underground-Ákos
  • shantee: Nagyon szívesen meghallgatnám Kozsdi Tamás felolvasását, de nem tudom, hogy működik a letöltés. Tudna valaki segíten?
    (2012-01-12 23:11:00)
    TÉR HIRADÓ AUDIO (Kozsdi Tamás felolvasásában)
  • cica: Áldott és békés boldog új évet minden Gyöngyöspatai cigánynak!!!
    (2011-12-29 19:33:13)
    Gyöngyöspata ünnepi arca
  • gyongyi: E?erdekelne ,hogy ezt alapot vajdasagban is meglehet valahogyan rendelni-ha igen akkor hogyan
    (2011-12-28 13:52:29)
    Evangélium 2011. december 28. – Szerda, Aprószentek
  • Fényadó: Ezek tények, védje magát, akinek szól Abaa Kovács P:
    - semmilyen "merényletet" nem követett el JJO Gypatán a romák ellen,
    - július 17-én 403 szavazattal megválasztották JJO-t polgármesternek.

    (2011-12-28 06:46:26)
    Gyöngyöspata: Amikor az 1/7-ed csóválja a 6/7-det
  • Abaa Kovács P: A cigányok ellen elkövetett merényletek patán Juhász Oszkár főszervezésével felülmúlhatatlan.
    Miért kerülnek Hitleri elmebetegek hatalomra?
    (2011-12-25 07:54:03)
    Gyöngyöspata: Amikor az 1/7-ed csóválja a 6/7-det
  • Venus: Villás Béla után szabadon...
    (2011-12-23 22:52:53)
    ATYA! Kérés...
  • érdeklődő: A decembert nézve éppen nem mondható szélsőségesnek. Se hideg, se meleg.
    KJ
    (2011-12-23 20:56:16)
    Időjárás előrejelzés 2011 végéig - Juhász József
  • Szollár Zsuzsa: Csak gratulálni tudok az elgondoláshoz nagyszerű lenne.A kivitelezés a diákhitel mintájára működhetne.Csak minél hamarabb létre kellene hozni! Nem tudom miért nem lehet olvasni arról,hol tart a dolog.Ha elakadt akkor ,mit lehet tenni az ügy érdekében? Talán lenne aki tud segíteni.
    (2011-12-23 10:43:34)
    WEBBANK - HITELTÁRSULÁS
  • Turul Táltos Kör Karácsond: A Turul Táltoskör Karácsond, csatlakozik hozzátok, Mátyás István Hívására! Bagi Tibor
    Áldás!!!
    (2011-12-15 08:40:34)
    Fényünnep Gyöngyöspatán 2011.12.21-én 18 órakor
  • robi: szívjátok el... a fahéj faaszaaaaaaa
    (2011-12-15 06:46:55)
    Az egészséges fahéj és a méz páros
  • Magyar Hun: Ott leszek, segítek.
    Isten Áldása legyen Rajtatok, Mindnyájunkon!
    (2011-12-14 22:09:26)
    Fényünnep Gyöngyöspatán 2011.12.21-én 18 órakor
  • viking: Hát drága barátom!! Ehhez nincs mit hozzászóóóóóni. Ez felettébb lehangoló és elszomorító!!!!!!!!!!!!!!
    (2011-12-09 18:24:46)
    ...magyar iskolások száma a felére csökkent, a cigányoké rohamosan nő
  • Joker: Meg van a véleményem a munkanélküli segélyről is!
    Kiderült, az egy napra járó 1390 Ft bruttó, és nem viccelek, 3 hétre kaptam nettó 21.350 Ft-ot, ennyit utalt át a munkaügyi központ! Ha kiszámolom: 3 hét= 21 nap= 21.350 Ft, akkor a napi nettó 1016 Ft, mert még ebből a kis pénzből is adót, nyugdíjjárulékot, TB-t vonnak!

    Előtte számlálóbiztos voltam 1 hónapig, és rengeteget dolgoztam, inerjúztattam reggeltől estig. Boldog voltam, hogy az összes címet precízen megcsináltam, és nekem ez a munka tetszett is, mert sok emberrel beszélgethettem el....a SOKK a fizetésnél volt, mert a bruttó kerek 100.000ből a felét kaptam! Alig több, mint 50.000 Ft-ot, mert a többit levonták adóba! Ennyit a munkáról......komolyan mondom, nincs értelme dolgozni! Csak az ennivalómért dolgozom, és szegény nyugdíjas szüleim fizetik a rezsim is, sajnos, még mindig a kisszobámban lakom, és nem tudok fenntartani egy saját albérletet!
    (2011-12-09 16:41:33)
    "Éhséglázadások jönnek..."
Feedek
Megosztás
Címkefelhő
Címkefelhő