Fényadó

Felkészülés a Változásokra

Karácsony világszerte - érdekes és vicces szokások

2011, december 26 - 17:45

A világ minden táján ünneplik a karácsonyt, a különböző országokban érdekes és vicces szokásokkal találkozhatunk. Indiában mangófát díszítenek fel, Svédországban szaunáznak, Spanyolországban lottóznak, Ausztráliában pedig a Mikulás szánját kenguruk húzzák.

Ha érdekes és vicces karácsonyi szokásokra vagyunk kíváncsiak, a Kárpát-medencében is bőven találunk példát, a hajadon alföldi lányok például mézet ettek a hajnali mise előtt, hogy férjet édesgessenek magukhoz, Erdélyben pedig minden ajtót és ablakot bezártak, nehogy a boszorkányok állati alakot öltve bejussanak és rontást hozzanak a házra.

Angliában a gyerekek nem Szenteste (Christmas Eve), hanem december 25-én reggel kapják meg zokniba csomagolt ajándékaikat Télapótól, aki a kéményen keresztül érkezik, és a kandallóból bújik elő. Elmaradhatatlan eseménye a napnak Erzsébet királynő karácsonyi televíziós beszéde, amelyet ugyan az angolok meglehetősen unalmasnak tartanak, mégis mindenki megnézi. December 26-a az úgynevezett Boxing Day, ilyenkor hagyományosan a személyzetet ajándékozzák meg. A név arra utal, hogy ezen a napon nyitották fel a templomi perselyt, amelynek tartalmát a szegények között osztották szét. A brit hagyományok szerint a karácsonyi puding keverése közben kívánt dolgok valóra válnak, de csak akkor, ha a keverést az óramutató járásával egyező irányban végezzük. A régi Angliában a hagyományos karácsonyi vacsora a mustáros disznófej volt. Nagy népszerűségnek örvend még a „karácsonyi pukkantó”, ami egy csillogó papírba csomagolt, keménypapírból készült henger, és erősen hasonlít egy nagyobb méretű szaloncukorra. Mindig két ember szakítja szét, ezt egy kisebb petárdaszerű pukkanás kíséri. A hengerben egy színes papírkorona, egy vicc és egy kis ajándék található.

Az amerikai Mikulás, Santa Claus erősen hajaz brit kollégájára, azzal a különbséggel, hogy ő rénszarvas szánon érkezik. A pogány és a római eredet miatt az Egyesült Államokba érkező vallásos angol emigránsok az 1600-as évekig elutasították a karácsony ünneplését. A karácsony meleg, örömteli ünneplése a német és a holland bevándorlóknak köszönhető. Mára azonban az amerikaiak egész jól belejöttek a karácsonyozásba, legalább is a díszítő eszközök használatába. Vannak olyan települések, melyek díszítő versenyt rendeznek egymás között.

Indiában a karácsony hivatalos nemzeti ünnep, annak ellenére, hogy a teljes népesség csupán 3 százaléka keresztény. Itt december 24-én kezdenek ünnepelni, és ez eltart egészen az új év kezdetéig. A kisebb településeken fenyőfa híján banán és mangófát díszítenek fel „karácsonyfaként”.

Svédországban a karácsony gyakorlatilag már december 13- án, Luca napján kezdődik. Ilyenkor a lányok fehérbe öltöznek, és egy hétgyertyás koszorúval a fejükön viszik szüleiknek ágyba a reggelit. Szenteste a családi vacsora előtt szaunáznak, majd a vacsora után a hagyomány szerint mindenki egyszerre bontja ki a karácsonyfa alá tett ajándékokat. Ezeket egyébként a Jultomten, vagyis egy manó hozza.

Norvégiában karácsony éjszakáján az összes seprűt elrejtik, mivel a hiedelem szerint ilyenkor a boszorkányok és a gonosz szellemek előjönnek, és ellopják a takarítóeszközöket egy kis száguldozásra. Itt nem a Jézuska, hanem a Julenissen viszi az ajándékokat a jó gyerekeknek 24-én este. Norvég hagyományok közé tartozik a karácsonyfa körül való körözés, miszerint ha valaki körbejárja a fát, felvesz egy ajándékot, odaadja a címzettnek, majd mindenki nézi, ahogy kibontja, és örül neki. Majd valaki más is körbejár, felvesz egy ajándékot, és így tovább, amíg tart az ajándék-készlet.

A szomszédos Finnországban (ne feledjük, az „igazi” Télapó ezen a vidéken, Lappföldön lakik!) a Télapó nem akkor látogatja meg a gyerekeket, amikor ők alszanak. A család karácsony előestéjén ünnepi ételeket eszik, amelyek nem más, mint rakott krumpli, lazac, sonka és rizskása. 24-én reggel a család körbeüli az asztalt, fahéjas tejberizst reggeliznek, amelybe egy szem mandulát rejtenek, s aki ezt megtalálja, nagyon szerencsés lesz a következő évben. A finnek ilyenkor az állatokat is megvendégelik. Természetesen ezen a napon sem maradhat el a szaunázás. 24-én délben pedig Turkuban, Finnország régi fővárosában kihirdetik a karácsonyi békét, amit a rádió is közvetít.

Olaszországban és Spanyolországban az ajándékozás fő napja nem szenteste, avagy karácsony napja, hanem vízkereszt, vagy annak előestéje januárban. Itália több vidékén La Befana, vagyis Vízkereszt szülötte hozza a meglepetéseket. Újabban azonban - talán a

külföldi hatásoknak is engedve - divatba jött Babbo Natale, azaz a Télapó, aki természetesen nem vár januárig az ajándékok szétosztásával. Olaszországban nem a fenyőfa a divat, hanem kis fából készült piramisokat díszítenek fel gyümölcsökkel.

Spanyolországban december 22-én a spanyolok nagy része lottót vásárol, melynek számait december 24-én húzzák ki, és énekelve ismertetik a nézőkkel. Vízkeresztkor a gyerekek a kitisztított, kifényesített cipőiket a küszöb elé teszik, és abba kapják az ajándékot. A spanyol gyerekek a bibliai napkeleti bölcstől (Három Királyok) várják az ajándékot. Különösen Baltasar, vagyis Boldizsár örvend nagy népszerűségnek.

Portugáliában a brit mintához hasonlóan cipők kerülnek a kandallók mellé, hogy a kéményen keresztül érkező O Pai Natal titokban abba tegye az ajándékokat. A portugál gyerekek csak karácsony első napjának reggelén találhatják meg az ajándékokat. Portugáliában a karácsony hivatalosan egy napig tart.

Venezuela fővárosában, Caracasban, hogy karácsony estéjén lezárják az utcákat, és az emberek görkorcsolyával mennek a templomba.

Ukrajnában a karácsonyfa díszei között megtalálható a műpók és a műpókháló is. Karácsony reggelén pókot találni a karácsonyfán a hiedelem szerint szerencsét jelent.

Japánban piros színű karácsonyi üdvözlőlapot küldeni valakinek nagy udvariatlanság, ugyanis a gyásztáviratokat is ilyen színnel nyomtatják.

Ausztráliában van olyan település, ahol a Mikulás szörfön érkezik, sokan ugyanis a tengerparton töltik a karácsonyt. Az ausztrál hagyományok szerint a Miklulás szánját 8 kenguru húzza.

 

B. J. - S. Sz.

barikad.hu

Áldott Karácsonyt, Magyarok!

József

Karácsony 1899 - 2011

Ady Endre:

Karácsony – Ma tán a béke...

Ma tán a béke ünnepelne,
A Messiásnak volna napja,
Ma mennyé kén' a földnek válni,
Hogy megváltóját béfogadja.
Ma úgy kén', hogy egymást öleljék
Szívükre mind az emberek –
De nincs itt hála, nincs itt béke:
Beteg a világ, nagy beteg…

Kihült a szív, elszállt a lélek,
A vágy, a láng csupán a testé;
Heródes minden földi nagyság,
S minden igazság a kereszté…
Elvesztette magát az ember,
Mert lencsén nézi az eget,
Megátkozza világra jöttét –
Beteg a világ, nagy beteg…

Ember ember ellen csatázik,
Mi egyesítsen, nincsen eszme,
Rommá dőlt a Messiás háza,
Tanítása, erkölcse veszve…
Oh, de hogy állattá süllyedjen,
Kinek lelke volt, nem lehet!…
Hatalmas Ég, új Messiást küldj:
Beteg a világ, nagy beteg!…

1899

A Magyar Karácsony Lényege

2018 évvel ezelőtt, a Tábor Hegy és a Földközi Tenger közt fekvő, korábban "Fény Szűzének otthona" ("Bit-Lah-Mi"), később galileai "Betlehem"-nek is nevezett községben megszületett szabír népünk által évezredekkel korábban "Új Fény"-ként megjósolt és azóta is várt, Adiabene-Kharax Mária, pártus királylány fia, a Világ Világa (János 8:12), akit ma Jézusnak is hívunk.

Pártus mágus-királyok is jöttek köszönteni az újszülött Betlehemi Hercegecskét, akinek megtestesülését a sippari, Folyamköz, mágus-központ csillagászai már rég pontosan kiolvasták a "Egek Könyvéből", s így, ezen mágus-királyok időben elindultak az óriási pártus birodalom messzeeső királyságaikról.

Harminc-valahány évvel később, amikor megkérdezték Fiúistenünket: Miért született közénk? így válaszolt:

"Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, a ki én bennem hisz." (János 12:46)

Ez a karácsonyi Örömhír (evangélium). Ezt az Örömhírt várták őseink évezredeken át a téli Napforduló virrasztásukkal tábortüzeik melegében; ezt az Örömhírt újítjuk föl 2018 éve minden évben a ragyogó Napkeltében robbanó Új Fény, a Világ Világa köszöntésével, tárt karokkal szívünkbe fogadásával, továbbításával.

Szeretteim ! Ez a magyar Karácsony lényege.

Forrás: magyarmegmaradasert.hu

Mit ünneplünk tulajdonképpen karácsonykor?

Ősi fényünnepek nyomában

2008. december 24. 15:45

- Kolontár Elvira

Valójában minden ősi kultúrában ismerték ezt a természeti jelenséget, a Fény születését, s a kereszténység csak később aggatta rá a maga rítusait és századunkban vált teljes mértékben pénz- és fogyasztásorientálttá az egyik legszentebb ünnepünk.

A fény győzelme a sötétség felett
Az ősi kultúrák a nyári és a téli napforduló által meghatározott időkeretben éltek. A nyári napforduló (csillagászati nyár, leghosszabb nappal, legrövidebb éjszaka) alkalmával a nyár beköszöntét, a téli napfordulón pedig a fény megszületését ünnepelték, amikor a nappalok egyre hosszabbá válnak és a fény ismét győzelmet arat a sötétség felett. December 21-e az utolsó olyan nap az évben, amikor a sötétség tovább tart, mint a világosság. Sok nép ettől a naptól számította az új évet is.



A karácsony győzelme a fényünnepek felett

Miután a kereszténység államvallás lett, az egyház igyekezett a pogány ünnepeket visszaszorítani vagy keresztény köntösbe bújtatni az ősi rítusokat, hogy eredeti jelentésük lassacskán feledésbe merüljön. A niceai zsinaton (i. sz. 325-335.) született meg a határozat, hogy a fény ünnepe helyett a karácsonyt, Jézus születésének napját ünnepeljük decemberben.

Ma már egyre több kutatás és bizonyíték támasztja alá azt, hogy az ősi keresztények nem ünnepelték Jézus születésének napját, ráadásul ez a nap feltehetőleg nem is decemberre esett. Nagyon valószínű, hogy Jézus a tavaszi vagy az őszi ünnepkör idején született.


A Fény születésének ünneplése

Az ősi fényünnepek alkalmával nagy mulatságokat, vigasságokat rendeztek a születő fény köszöntésére, amely szoros kapcsolatban állt a fizikai, szellemi és lelki újjászületéssel egyaránt. A természettel még szoros közelségben élő népek ilyenkor önmagukhoz is sokkal közelebb tudtak kerülni, mint a mai rohanó ember. A napfordulót megelőző hetekben ugyanis önvizsgálatot, számvetést tartottak, testben és lélekben egyaránt megtisztulni igyekeztek a közelgő Fény tiszteletére. Hosszú évszázadokig elterjedt volt például a karácsonyt megelőző 40 napos böjt.

A legyőzhetetlen Nap születése
A niceai zsinatot megelőző néhány évszázadban a Római Birodalomban december 25-én Mithrász isten ünnepét ülték meg Natalis Solis invicti (a legyőzhetetlen Nap születése) néven. Mithrász a kereszténység elterjedése előtt a legnépszerűbb isten volt, titokzatos beavatási rítusokkal és földalatti kultusszal. Mivel decemberre befejeződtek a munkák a földeken, eljött a pihenés és visszahúzódás ideje. December 17-24 között ülték meg a Saturnaliát, a földművelés istenének, Szaturnusznak az ünnepét, ekkor nagy vigasságokat és lakomákat tartottak, ahol a fő fogás a szerencsehozó malacsült volt. Erre a hétre teljesen megállt az élet a birodalomban, csak az eszemiszomnak és a dínomdánomnak éltek, az urak egy asztalhoz ültek a szolgákkal és együtt mulattak, mintegy felajánlásként a fény születéséért.

Yule – kelta, germán, skandináv fényünnepek
A kelta vagy germán hagyományok szerint élő népek szintén a fény, a Nap, az istenség férfi aspektusának születését ünnepelték a Yule vagy Yule-tide (dec. 20-31.) alkalmával. December 20-a az Istenanya éjszakája, s az ezt követő tizenkét nap szimbolizálja az óév elmúlását. Ebben a két hétben rítusokkal, szertartásokkal, mesékkel és közös ünnepléssel családi körben búcsúztatták az óévet, elengedtek minden régit, elavultat, az óév sérelmeit és bánatait, és kifejezték a jövőre vonatkozó kívánságaikat.

Ősi magyar hagyományok

A hivatalos ??? álláspont szerint a karácsony szavunk a szláv ’korcun’ (~ átlépő) szóból származik.??? Ez az elnevezés is utalhat arra, hogy a téli napfordulóval átlépünk az örök természeti ciklus következő szakaszába vagy az új évbe. Az ősi magyarok a sötét erők távozását és a fény uralmát tábortüzek melletti vigasságokkal és a kerecsensólyom röptetésével ünnepelték.

A fény fokozatos erősödésével távozik a sötétség szelleme, ezért tartották őseink is fontosnak, hogy a sötétséget önmagukban is legyőzzék, saját sötét foltjaikat befelé fordulva, elmélkedve megtisztítsák és megbocsássanak. 

Kolontár Elvira
www.hazateres.net
Bemutatkozás

Gondolatok és tények a Világról, a természet változásáról és az Emberiség teendőiről.

ZENE

Legfrissebb hozzászólások
  • Czikó József: Kedves, Atilla!Ez eddig gondolkodtam, hogy vajon jogom, vagy kötelességem elmondani, megosztani, azt a tudást, s tapasztalatot, mit a Jó Isten kezeim közé adott?!A Magyarság nehézségei, nagyon, nagyon régen kezdődtek!Atilla mondotta volt, hogy a "...kegyelem, nagyon szép dolog, de, gyakorlása, rendkívüli bölcsességet kíván!"S, Ő mondotta, hogy"....sok kegyelem, fejetlenség, gyengeség, a kegyetlenség, = tisztelet, engedelmesség!"Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy ellenségeinknek, a legritkább esetben kell megbocsátanunk! Véleményem szerint, szent istván ban, egy tömeg gyilkost istenítünk, aki a Magyarság színe javát gyilkoltatta le idegen segédlettel!Talán az lenne a javára írható, hogy a Magyar Koronát fel ajánlotta Szűz Máriának.De, így ez sem igaz!Hiszen, ma már be bizonyosodott, hogy mindenünket, amink van, azt a Jó Istentől, magától kaptuk!Mi, Isten gyermekei vagyunk, ugyan, úgy, mint az általa teremtett természet!S, azt a szenvedést, lesajnálást éljük meg, nap, mint nap, mint testvérünk, a Föld!Régen, Atilla is bele esett abba a hibába, hogy hitt Rómának, az egyháznak!Legádázabb ellenségünknek!Ők, soha nem felejtik, a sok rettegést, a félelmeket, a rossz lelkiismeretet!Pedig, maguknak köszönhették!Ha, lesz érdeklődés, folytatom! Jóska
    (2013-08-29 16:35:43)
    A Nemzeti Feltámadás Ünnepe
  • Desischado: Akárki csinálta az oldalt, az égiek áldják meg érte! Csak egy baj van, hogy letölteni nem lehet őket! Nem lehetne ezt megoldani? És bővül még a repertoár? Ha lehet, erre írjatok már választ! Nagyon köszönöm!
    (2013-04-19 02:28:58)
    Az összes régi magyar film
  • V Zs: EZT A PÉLDÁT A MAGYAR PARLAMENT IS KÖVETHETNÉ!! NEM LENNE ÁM 4 ÉVENKÉNT MILLIOMOSKÉNT KERÜLNEK KI A PARLAMENTBŐL MÍG EMBEREK EZREI MENEK TÖNKRE A KÉPVISELŐK JÓVILÁGÁBA!!
    (2013-03-30 16:24:56)
    Magyar országgyűlési képviselőknek svéd képviselői díjazást és juttatást!
  • MoSze: Igen, egy gyonyoru szep helyen, Csikszeredatol nem messze egy helyiseg.
    (2013-03-26 05:25:51)
    Mi az a „menaság”?
  • Kovács Arnold: Ez gyönyörűen kidolgozott,és nagy összpontosítást igényel.De az összhang külön elismerést érdemel.Már sokszor jártam díszszázadi bemutatón de egyik sem volt ilyen jó.
    (2013-02-13 17:37:51)
    Magyar Királyi Gárda
  • Babó: Számomra nem jelentett semmit a gyomrom tájékán ez az egész. SEMMIT nem tudtam arról, mi fog jönni, csak annyit, hogy nem lesz most világvége. Talán jobb is, mert így mehettem azután, amit ösztönösen éreztem. Azon kaptam magam, hogy elkezdtem gyertyákat gyújtogatni, és meditálni. Elkezdtem magamnak kérdéseket feltenni, utána pedig jött a megszabadító Igazság, és a lelki gyógyulás. Ennen magamhoz, a maghoz kezdtem fordulni, és azóta is minden nap egy csoda. Hálát adok az Égnek, hogy megélhetem ezt a nagyszerű korszakot, amit kívánok mindannyiótoknak is!
    Üdv mindenkinek
    (2013-02-10 05:31:34)
    Kozsdi Tamás 2012 - Újholdi üzenet
  • Kelemen Henriett : Tisztelt Kozsdi úr. Azért zavarom önt mert egy olyan jelről szeretném a véleményét kérni amit szefirotikus fa né az izraeliek magukénak tartanak,az nagyon hasonlít egy nagyon régi rovás írásos emlékünkre,de a magyar szent koronánk szimbolikájára is.Ez elég furcsa dolog szerintem és az is hogy miért látom meg az egységet ezek közt,de a tatárlakai korongon is van hasonlóság.Ez az én véleményem, de mivel nem találtam róla tökéletes leírást nem tudhatom hogy tévedtem e,de a férfi és nő jele a piramis alak és az íj feszítése jut róla eszembe.Ha ön többet tud róla szívesen elolvasnám az írásaiban,előre is köszönöm.Koppány népe
    (2013-01-17 14:26:09)
    Kozsdi Tamás 2012 - Újholdi üzenet
  • Marcsi: Tetszett az írás, köszönöm!
    (2012-11-07 20:52:29)
    A Mindenség Megváltoztatása Minden Pillanatban - Kiss Balázs Kunó
  • meli70: @: Nekem már felmondott devizahitelem van az OTP Factoring Zrt-nél. 2011.Júliusában lett felmondva, akkor a tőketartozásom átszámítva(CHF) 22.000.000.-Ft volt. Ugyan ebben az évben, novemberben behívtak, és közölték, hogy a tartozásom 27.000.000.-Ft. Megkérdeztem, milyen lehetőségeim vannak, azt mondta a hölgy, kössek egy 20 éves szerződést, havi 250.000.- Ft-os törlesztő részlettel. Mosolyogtam!!! :) Ha azt nézem, hogy 5 hónap alatt 5.000.000.-Ft-al nőtt a tőke tartozásom, akkor a mai nappal ez az összeg már 38.000.000.- Ft-nál tart. Jelzem, 2008-ban vettem fel a hitelt, 15.000.000.- Ft-ot. A házamat 23.000.000.-Ft-ra értékelték és azt kérdezték, amikor elfogadták a hitelkérelmemet, hogy "Felvehet akár 20.000.000.-Ft-ot is". :) Több lehetőséget is felkínált már az állam és az a bizonyos Eszköz kezelő Társaság, de sajnos mindegyik pikszisből kiestünk. A feltételek úgy lettek meghatározva, hogy még véletlenül se tudjuk igénybe venni a segítséget. Pl.: Az ingatlan hitelfelvételkori értéke nem haladhatja meg a 20.000.000.-Ft-ot Budapesten, és a 15.000.000.-Ft-ot vidéken. Jelenleg az ingatlanom jelzálog tulajdonosa az OTP Factoring Zrt. Nemrég küldtek egy számlakivonatot, amin szerepel egy értékbecslési díj 12.000.-Ft. Hogy mit, mikor, és hol becsültek fel, azt sajnos nem jelzik. Itt, nálunk nem járt senki!!! Érdemes lenne könyvet írnom a hitelem történetéről, ami persze még nem zárult le, és nem tudom mi lesz a vége. Rengeteg tortúrán mentünk keresztül, kezdve onnan, amikor 2009 januárjában kiküldték az első "válság" miatti törlesztőrészlet változásról szóló értesítőt!
    Tisztelettel! Pékné Pénzes Melinda
    (2012-10-19 10:46:56)
    A devizahitel szerződések semmisek
  • Demeter222: Önfejű önkormányzatok? Micsoda hülyeség! Ha nem is mindenkinek egyértelmű, de az önkormányzat és a polgármesteri hivatal két különböző szervezeti egység. Nem az önkormányzatok feladatkörét, hanem a polgármesteri hivatalokét veszik el, vagy szűkítik a járások kialakításával. Ráadásul az önfejűség és bürokratizmus nem a polgármesteri hivatalok bűne, hanem azoké, akik a munkájukat irányító jogszabályokat alkotják. De még hogy! Havonta módosítják, visszavonják, újat adnak ki, de úgy hogy közben azt hangoztatják, hogy egyre egyszerűbbek az eljárások. Ennek ellenére minden bonyolultabbá és kaotikusabbá válik. És még ők azok, akik önfejűnek nevezik a hivatalokat?!
    (2012-10-16 16:37:27)
    Járási hivatalok 2012-2013
  • Sárdi Piroska:

    Azt szeretném tudni hogy az "Arra fókuszálj hogy elengedj" az mindenre és mindenkire vonatkozik ami és aki már nem fontos vagy amihez és akihez érlelődik az ELENGEDÉS kifejezés?

    Köszönet a lényegre törő, érthető írásokért
    (2012-10-15 23:46:28)
    Kozsdi Tamás 2012 - Újholdi üzenet
  • Ilona Székelyné: Nagyon kedvelem a gyógynövényeket,ha lehet,csak gyógynövény teákból készítek reggeli italt,amit szívesen fogyaszt a családom.Köszönettel:Ilona

    (2012-09-28 17:37:51)
    Gyuri bácsi, a füvesember
  • istvankari: nagyon szep es meg szeretnek...imadsagokat kapni...
    (2012-09-09 09:16:52)
    Magyar imák
  • Pénzes Elek Gáborné: Tisztelt Ügyvéd Úr !
    Nagy örömmel olvastam tályékoztatóját.Sajnos nekem mind három gyermekem tragikus körülmények közé került a devizahitel felvétele kapcsán, szinte mára már kilátástalanná vált helyzetük.Szeretném, ha részükre bővebb inforációt küldene. Ezen célbol adnám meg email cimüket.
    Pénzes Elek,/ 3 gyermeket nevel/ email:ocsike007@totalcar.hu
    Pénzes Mónika:/ 3 gyermeket nevel/, email:monik05@freemail.hu
    Pékné Pénzes Melinda:
    meli70@vipmail.hu
    Aggódom gyermekeimért:

    Tisztelettel: özvegy Pénzes Elek Gáborné

    (2012-06-19 07:50:01)
    Elkészült a devizahitelesek perirata. SEGÍTSÉG A HITELKÁROSULTAKNAK!
  • Gime: Kedves író!
    Szeretnék kérdezni valamit, ámde személyes üzenetben. Mi erre a lehetőségem? Sajnos nem találok ilyet itt az oldalon...
    (2012-05-27 20:51:11)
    OLDÁS - április 6-a, reggel 6 óra - Kiss Balázs Kunó
  • Kelemen László: Annyit akartam még írni az előbb leírtakhoz,hogy a korongokról Grandpierre Atilla azt mondja hogy nem tudják értelmezni hát hogy hogy nem amikor magyarul van rá írva minden,több helyszín és több név,de amit akarok mindent kiolvasok belőle.Az édenkert től a mai emberig, mindent és nekem ez nem okoz semmi gondot,és szeretem nagyon tudom kié volt és kinek a sírja volt és ha lehet lerovom a kegyeletem előtte.Szóval imádom olyan mint egy mese könyv csak olvasni kell belőle,igaz még nekem sem megy tökéletesen de már jól haladok.Ezért már nem félek attól amit a biblia leírt hogy jön a vég,mert tudom hogy mi történik,és Atilla Mongóliában élt és onnan érkezett ide, amit a hun tó meletti hunnornak hívnak sajnos ma sivatag,ez a tó a neve Van-tó.Isten legyen velünk.
    (2012-05-02 11:24:16)
    Cigány–magyar együttélés: hogyan tovább?
  • Kelemen László: Kedves Kozsdi úr,már írtam önnek egy másik oldalon de nem kaptam rá választ azt hiszem hogy ön nem hisz el semmit abból, amit leírtam,de akkor miért hiszi hogy az arvisúrákat valaki csak úgy el olvassa és lefordítja majd ajándékba önöknek.Nagyon fontosnak tartom azokat amiket önnek leírtam,mert ha az egyiptomiak rátalálnak a népünk nyomaira a piramisokban,akkor azt nem fogják elmondani a világon senkinek csak az amerikaiak fogják megtudni.De ez annál nagyobb dolog mintsem hogy ö vagy más kételkedjen a szavahihetőségemnek,mert amit én állítok az egyenesen neki megy a valóságnak.Azt gondolja hogy én csak hírverést akarok de nem,én már nem tudom ki vagyok,mert amióta a Tatárlakai korongokkal foglalkozom megváltozott az életem,sok olyan dolgot látok amit az előtt nem tudtam és nem is olvastam róla,de máshol sem hallottam.Ha önt érdekli a dolog írjon nekem emailt,mert nem telefon téma.
    (2012-05-02 11:06:32)
    Cigány–magyar együttélés: hogyan tovább?
  • Bieganski Attila: Nagyon szeretem bösztörpusztát mert minden évben megyünk a magyarok országos gyülésére és nagyon szeretnék íjat mert élvezem hogy nyílazhatok. Én ott voltam ajánlom tegyétek meg ezt a turát és többé nem fog előfordulni hogy nem szereted a magyarokat. menjetek el bösztörre.

    (2012-04-23 21:03:22)
    III. Magyarok Országos Gyűlése 2011. Augusztus 12-15. Bösztörpuszta
  • Pöppl Magdolna: Ez mind igaz!!!De kellene egy ügyvédi cég, aki felvállalná utólagos fizetéssel,/ mert az igazán károsultak nem a nagy hitelesek, hanem a kicsik, akiket utcára tesznek/,hogy az érdekeiket képviseli. Szerintem szívesen fizetnének a visszakapott pénzükből utólag. Az ügyvédek tisztességes része nem vállalja el ezt az ügyet, mert nem ért hozzá. Ha csak írunk és beszélünk abból nem lesz semmi. A bírók nem véletlenül lettek lecserélve!!!!!!!!!!! Külföldön kellene, nemzetközi bíróságokon valamit kezdeni.
    (2012-04-17 08:20:06)
    A devizahitel szerződések semmisek
  • Nyári Gyula: Felháboritónak tartom a bankok hozzáállását az adósokkal szemben. Kérdésemre, hogy az ügyintézést is sváci frankban számolják, mikor a dolgozókat forintban fizetik, nem tudtak válaszolni, csak hebektek hápogtak! Mindenki látja, hogy az egész ország az elkeseredés határán van, mert ilyen tisztességtelenül bántak el az adósokkal Ugyanakkor meg vidéken az uzsorásokat bilincsben viszik el. A legnagyobb uzsorások a bankosok, és öket kellene már bilincsben vinni, mert az egész országot a padlóra küldték, és sokan öngyilkosok lettek, és családok hulltak szét, de ez a legkevésbé sem érdekli őket.
    (2012-04-16 23:02:06)
    A devizahitel szerződések semmisek
Feedek
Megosztás
Címkefelhő
Címkefelhő