Vádat emelt adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt egy televíziós show-műsorban szereplő házaspár - Gáspár Győző és felesége - ellen a Salgótarjáni Városi Ügyészség. A vádirat szerint G. Gy. és felesége 22,2 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek azzal, hogy kijátszották a személyijövedelemadó-fizetési kötelezettséget. A HVG felhívta Gáspár Győzőt, aki az ügyről nem kívánt nyilatkozni.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói vizsgálták a két televíziós szereplő ügyét, mivel azok nem szerepeltették adóbevallásukban a közismert médiatevékenységet, illetve annak személyes jövedelmét. Az ügyészség a nyomozás során megállapítottakat bizonyítottnak ítélte - mondta Bóna Gyula, a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője, aki azt is közölte, hogy G. Gy.-t egy rendbeli, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás, egy rendbeli, az adóbevételt nagyobb mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, valamint kétrendbeli magánokirat-hamisítás vétségével, míg feleségét, G.-né B. B.-t egy rendbeli, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntettével és egy rendbeli magánokirat-hamisítás vétségével vádolják.
Az ügy harmadrendű vádlottja bűnsegédként B. A.; a házaspár az ő vállalkozásának közvetítésével vette fel a honoráriumot a tévécsatornával kötött színlelt szerződés alapján. G. Gy. 2005-ben és 2006-ban 11,5 millió, felesége pedig 2006-ban 10,7 millió forint kárt okozhatott az adócsalással. Bóna Gyula elmondta, hogy az ügyészség indítványt tett 197 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére, valamint az elcsalt összegnek megfelelő nagyságrendű vagyonelkobzásra is. G. Gy. 2010 májusáig csaknem 3 millió forintot megfizetett. Az elkövetők a csalásért 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak. Az ügyet a Salgótarjáni Városi Bíróság tárgyalja majd.
Minderről Gáspár Győzőék ügyvédje, Monostori Levente a HVG-nek azt mondta, a hatóság álláspontja "nem igaz", mert a szerződések nem voltak színleltek. Megjegyezte: részleteket csak később, az ügyfelével való egyeztetést követően mondhat el.
(MTI - HVG nyomán)
Korábban írtuk: 22 millió forintos adócsalással gyanúsítják Gáspár Győzőt és feleségét
Színlelt szerződéssel akarták elkerülni egy televíziós show-műsor szereplői a személyi jövedelemadó bevallását és befizetését - értesült a privatkopo.hu bűnügyi hírportál. Mivel a produkció egy kereskedelmi csatornán hosszú ideig látható volt, az adóellenőröknek és a pénzügyi nyomozóknak nem kellett ismeretlen forrásokat felkutatni az igazság kiderítéséhez. Egyebek mellett ugyanis a tévésorozat is bizonyítékul szolgált.
A médiapiacon nem egyedi, hogy színlelt szerződéseken keresztül fizetnek az egyébként nyilvánvalóan személyhez köthető szolgáltatásokért. A cél az, hogy a papíron megbízott vállalkozás a teljes bruttó összeget, levonások nélkül megkapja, szemben a szabályos eljárással, amikor a személyi kifizetést adóelőleg-levonás csökkenti. Az ilyen esetekben az sem ritka, hogy a szerződő cégek fiktív számlákkal csökkentik adóköteles nyereségüket.
A pénzügyi nyomozók a közelmúltban felderített konkrét esetben az APEH - a NAV jogelődje - Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának jelzése alapján vizsgálódtak két televíziós szereplő ügyében. Az adóellenőröknek ugyanis feltűnt, hogy a két magánszemély nem szerepelteti adóbevallásában a közismert médiatevékenységet, illetve annak személyes jövedelmét. A honoráriumot nem saját nevükben, hanem egy baráti vállalkozás közvetítésével vették fel a csatornával kötött színlelt szerződés alapján.
Mint kiderült, a gyanúsítottak egyike 2005-ben és 2006-ban összesen 11 és félmillió forint, házastársa pedig 2006-ban 10 millió 700 ezer forint kárt okozott a költségvetésnek a személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettség kijátszásával.
A pénzügyi nyomozók vádemelési javaslattal küldték át a nyomozás iratait a Salgótarjáni Városi Ügyészségnek. Az elkövetők a jelentős értékű személyi jövedelemadóra elkövetett csalásért 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés büntetést kaphatnak.
A privatkopo.hu bűnügyi hírportál értesülése szerint a jelentős értékű személyi jövedelemadóra elkövetett csalás elkövetésével az RTL Klubon futott Győzike show két főszereplőjét, Gáspár Győzőt és feleségét, Gáspár Beát gyanúsítja a Nemzeti Adó és Vámhivatal.
(Privátkopó)