Enda Kenny kormányfő július 20-án azzal vádolta meg a katolikus egyházat és különösen a Szentszéket, hogy akadályozta a vizsgálatot, miután napvilágra került egy jelentés 19 papnak 1996 és 2009 között a dél-írországi Cloyne egyházmegyében elkövetett pedofil cselekedeteiről. A jelentés azzal a következtetéssel zárult, hogy az ír katolikus hatóságok válasza "nem volt megfelelő és helyénvaló". "Írországban most először fordult elő, hogy egy gyermekekkel szembeni nemi visszaélésekről szóló jelentés feltárja a Szentszék kísérletét egy szuverén és demokratikus köztársaságban zajló vizsgálat akadályozására, ami csupán három évvel és nem három évtizeddel ezelőtt történt" - mondta a miniszterelnök. "Gyermekek megerőszakolásának és kínzásának az ügyét alábecsülték vagy +kezelték+, hogy megkíméljék az intézményt, annak hatalmát és jó hírét" - folytatta a kormányfő, úgy vélekedve, hogy a dokumentum megmutatta "a mai Vatikán kultúráját uraló működési zavart, kapcsolatvesztést (a valósággal), elitizmust és nárcizmust". E kijelentések másnapján a Vatikán arról biztosította az ír kormányt, hogy "megfelelő időben" válaszolni fog, ugyanakkor "objektivitásra" szólított fel. A válasz még nem érkezett meg.